A Hajós-Bajai borvidék borait lösztalajon termelik - 20-40 cm-es lepelhomokkal emiatt az itteni borok kellően minerálisak, kissé molett, de szépen öltöztetve karcsúnak tűnő testtel, bársonyos, meleg, fűszeres ízérzettel és a legmagasabb napsütéses óraszám, illetve a vegetációs hőösszeg miatt érezhető mediterrán jelleggel. Pincészetünk fajtaszerkezete is ezekhez az adottságokhoz lett kialakítva így fehér borhoz az Olaszrizlinget, Rajnai rizlinget, Chardonnayt, Cserszegi fűszerest Muscat Ottonelt és Irsai Olivért telepítettünk, vörös bort pedig Kadarkából, Kékfrankosból, Cabernet Sauvignonból, Cabernet franc-ból, Pinot noir-ből és Merlot-ból készítünk. Modern erjesztő, szűrő, érlelő és tároló kapacitásokat hoztunk létre, a barrique érlelést pedig évente megújuló tölgyfahordó állományunkban oldjuk meg. Ezek a fejlesztések egyértelműen éreztetik hatásukat a palackozásra kerülő borok minőségében is, amelyeket a hazai és nemzetközi borversenyeken elért eredmények is igazoltak az elmúlt években. A cég egyik nem mellékes fejlesztési iránya a jégbor, valamint a töppedt, tőkén túlérett késői szüretelésű szőlőből szüretelt természetes csemegeborok készítése.

Magyarország első, hivatalosan deklarált jégbora született meg itt 1996-ban. Dr. Sümegi József, tuljadonos, készítette el, tőkén túléredt, töppedt, késői szüretelésű természetes csemegeborunkat is 2012-ben, ezúttal Cserszegi fűszeresből, amely elnyerte Magyarország legjobb Hungarikum bora címét is 2013-ban. Ez a bor azonban a Duna borrégiós borversenyen is aranyérmet szerzett, az Országos borversenyen a tokajin kívüli természetes csemegeborok kategóriájában a 2. lett, valamint elnyerte a Bács-Kiskun Megye Bora címet is. 2011-es Cserszegi fűszereses eszenciánk is igen sikeres volt, nagyarany érmet szerzett az Országos Cserszegi Fűszeres borversenyen, a Borvárosok Bora borvesenyen és elnyerte a Bakonyi Károly vándorserleget is, illetve száraz Cserszegi Fűszeres borunk lett az év legjobb fajtabora 2014-ben. Az országban egyedülállóan mi készítünk csak ürmösbort, ezt az édes-keserű, 100 éves receptek és családi hagyományok alapján erjesztett fűszerezett borkülönlegességet. A minőség, az innovatív ötletek és a szorgos kapcsolatépítés, úgy tűnik, lassan meghozzák az eredményt, a magas minőség révén új piacokra is sikerült szert tenni. Termékeink a Spar, CBA, G’roby és Coop fővárosi és vidéki régióiban is elérhetőek már. Budafokon, a cég központi irodájánál és raktáránál, látványpincénket és bortrezorunkat látogathatják meg a borkedvelők. A magyar borvidékeket és a hagyományos borászati eszközöket bemutató közel 1000 négyzetméteres pincesétányon hangulatos borkóstoló-étkező és kerthelyiség, hideg és meleg konyha várja a családi vagy akár busszal érkező látogatókat. Kompromisszum viszont itt sincs, hitvallásuk szerint a legjobb marketing, ha „jó a bor és vendégszerető a borász”!. Ha már innovációról van szó, mindenképp meg kell említeni, hogy Zsombor 10 évnyi, a kínai borpiacra vonatkozó kutatómunkájának (ezért járt a doktori cím) és kapcsolatépítésének köszönhetően a pincészet saját márkát kezdett el építeni Kínában. Mivel több mint ezer boltban találhatóak meg a cégünk borai, adta magát a lehetőség, hogy ugyanezen a csatornán más termékekkel is megjelenjünk. Így indítottuk útjára homotövises szőlőmag őrleményünket, szűz, hidegen sajtolt szőlőmag olajunkat, szintén az ország legjobb olajának díját elnyerve.

Galéria