Kosár megtekintése “Kékfrankos Rozé” hozzá lett adva a kosaradhoz.
birtokbor_Cserszegi_fuszeres

Cserszegi fűszeres

1,200Ft

Cikkszám: CSZ16 Kategória:

Termékleírás

Pincészetünk direktben nem szállít ki már. Kérjük rendelését itt adja le:   https://borterasz.hu/sumegi

Mottó

“Az élet hosszú a szerencsétlennek rövid a boldognak, játékszín az okosnak, álom a szerelmesnek, mámor a könnyelműnek, pusztaság a szegénynek, örömház a gazdagnak.” – Kisfaludy Károly

Cserszegi fűszeres leírása

A cserszegi fűszerest a 2010-ben elhunyt Dr. Bakonyi Károly keresztezte Irsai Olivér és a piros tramini szőlőfajtákból Cserszegtomajon. A névadó település a Zala megyei Keszthely mellett található. A nemesítés folyamata 1960-ban ért véget, ám állami elismerésére 1982-ig kellett várni. A téli fagyokkal szemben tehát ellenálló, így hosszabb idegi tartó hideg idő esetén is kisebb az esély arra, hogy a tőke maradandó károkat szenvedne.

Nem kedveli viszont a szárazságot, ezért aszályos években vagy területeken érdemes alacsonyabbra venni a termésátlagot. Az alacsony hőmérséklettel szembeni ellenállóképessége azért is lényeges, mert tavasszal korán lendül munkába: a fakadás és a virágzás is hamar elindul. Ebben az időszakban pedig minden szőlő érzékeny életfázisban van. Bora jellegzetes aromavilággal bír: virágos, parfümös jegyei alapján könnyű felismerni, hogy az illatos borok családjába tartozik. A Cserszegi fűszeres Illata és íze mellett sikerében nagy szerepe van még annak, hogy nem hajlamos a lelágyulásra, savai általában állják a sarat.

A Cserszegi fűszerest leginkább fajtaborként ismerjük, azonban érdemes tudni, hogy gazdag aromatikája miatt házasításokban is alkalmazzák. Szerte az országban foglalkoznak a borászok ezzel a szőlőfajtával, legnagyobb kiterjedésben azonban az alábbi borvidékeken találkozhatunk vele: Csongrádi, Hajós–Bajai, Kunsági, Etyek–Budai, Balaton-felvidéki, Zalai borvidék.

Reduktív technológiával készített, fajtajelleges illatú, az Irsai Olivértől örökölt muskotályos jegyekkel, fűszeres zamatú, könnyed, elegáns, kellemesen finom, harmonikus savakkal, ameklyekhez jól áll a néha borhoz utólag adott kevéske szénsav.

Párosítás

A bort szépen párosíthatjuk gyümölcsös köretekkel, ragukkal készült szárnyas ételekhez, egzotikus ételkülönlegességekhez, pld. indiai ételekhez. Önmagában is kellemes ital, akár aperitifként is vagy néhány frissebb sajtfalat mellé is tölthetünk belőle egy beszélgetős estén..

További információk

Típus

Száraz

Fajta

100% Cserszegi Fűszeres

Vélemények

Még nincsenek értékelések.

“Cserszegi fűszeres”értékelése elsőként